Egy apa születése 

Ujjait tördelve, pirospozsgás arccal, lesütött szemmel cipőjét szemlélve álldogál. Nem szól, rám sem pillant. A hangok mintha kicsit megrémisztenék és a környezet is rideg. Habár dekoráció díszíti a csempézett falakat, mégis csak egy kórház marad. Hiába hogy gyermekét várja, a felesége vajúdik. Keserédes a szülés pillanata az apának. Milyen érzések, félelmek, élmények érik a férfit mikor szülővé válik?

Mesélek valamit...

Reggel volt, de olyan élesen emlékeszem rá, mintha tegnap lett volna. Csörrent a telefon, Vica hívta a kórházat. -Jó reggelt kívánok, elfolyt a magzatvíz. Most induljunk, vagy még van időnk? Csak pelenka kell a szülőszobára? Nekem mire van szükségem? -A háttérből férfihangok is kiszűrődtek. -Engem is kérdezz meg. Én kapok ruhát? Vica, Vica nézd így jó vagyok? Mit mondanak a telefonba Vica? Induljunk? Vica, Vica, Vica... -Hallom teljes a káosz. Remélem, van annyi lélekjelenlétük, hogy eltalálnak a kórházba.

Bő óra múlva csengetnek. Mikor kinézek a szárnyas ajtón keresztül, egy hamvas, fehér bőrű hölgyet látok. Vöröses haján játszadozik a neon lámpa vibrálása. A 20as évei elején járhat, még egy kis szarkaláb sem üldögél a szeme sarkában. Olyan természetes, olyan bájos, nem is lenne szüksége sminkre, habár egy kis púdert és pirosítót vélek felfedezni. Biztos vagyok benne. Ő Vica. Mellette pedig a férfihang, akit a háttérből hallottam. Barna bőrén megcsillan a verejték. Nehéznek tűnnek a csomagok, valami mégis azt súgja az izgalom felelős a gyöngyöző cseppekért.

-Jó reggelt, Edit vagyok. Szülésznő. Miben segíthetek? -Viszonzásul egy biccentést kapok, és már mondja is. -Horváth Vica vagyok. Már beszéltünk, egy órája hívtam a szülésznőt. Elfolyt a magzatvíz és a fájások is igen erősek. Olyan 4 percenként jönnek. Ő a párom Márk.

Meg sem kell szólalnom, olyan tempóban kapom az információkat a kismamától. Érzem, itt többről van szó, mint izgatottság és aggodalom egyvelege. Félelmet érzek az apa oldaláról. Vajon mi történik majd Vicával? Bemehetek? Jó ötlet ha bemegyek? Nem akarom nézni. A baba jól van? Még mennyi idő? Egyik kérdést sem tette fel, de Márk  riadtságából mindent kiolvastam. Telnek, múlnak a percek, órák és a pár egyre felszabadultabbá válik a szülőszobai környezetben. Bizalom alakul ki hármunk között. Ilyen szülést kíván magának minden szülésznő. Ahol már az első pillanatban egy hullámhosszra kerül anya, apa és a madám.

-Szép innen a kilátás. Gondolom, szilveszterkor innen csodálják a tűzijátékot. Ahogyan a rengeteg kis fényforrás kiszakad az egészből és saját pályát fut be. Mint az emberiség. Pont, mint a születendő kislányunk, Léna. -Szép gondolat. Azon töprengek, vajon mivel foglalkozhat az apuka, hogy ilyen gondolatok hasítanak át az elméjén. Vica arcán már egyre ritkábban mutatkozik a mosoly, de azért oda szól. -Tipikus filozófus. Akárhol képes ilyen eszmefuttatásokra. -Abban a pillanatban érkezik a következő méhösszehúzódás. Márk egy szempillantás alatt a párja háta mögé ugrik és gyengéden, óvón érinti meg kedvese derekát, ezzel is enyhítsen a fájdalmán. -Te vagy a legügyesebb, legkitartóbb nő a világon Vica. Mond csak Edit így jól csinálom? Megfelelő helyen? Segítek ezzel? -Mindent tökéletesen csináltok. -Biztatom az apát. A fájások egyre sűrűbben érkeznek, és hosszabb ideig tartanak. Itt az ideje értesíteni az orvost, előkészülni a szüléshez és várni Léna érkezését. Az eddig megértő, kedves apa nyugtalannak tűnik miközben eddig elképesztő lelkesedéssel segédkezett ott, ahol csak tudott.

-Márk minden rendben van? -Kérdezem. -Igen, igen. Csak... Csak, áh, mindegy is. -Szünetet tart. Látom, hezitál, hogy elmondja-e ami bántja vagy ne. -Egy pillanatra ki tudnál jönni? Kérdezni szeretnék valamit. -Hát persze, de tényleg csak egy rövid időre, mert itt már gyorsan alakulhatnak a történések.

-Edit, én rettegek. Minden normálisan megy? Ezekbe a fájásokba nem tud belehalni, ugye? Nagyon megrémít. Szerinted most muszáj benn lennem? Megígértem neki, hogy itt leszek a szülésnél és segítek. Viszont én ezt nem bírom. Nem is merem kimondani... -Látom az a kulcsmondat, ami most hirtelen megint megszakadt. -Márk, nekem nyugodtan elmondhatod. Itt a szülőszobán sokszor történik olyan, amire a szülők a hétköznapokban nem is gondolnak vagy másként képzelték eddig. -Én ezt nem bírom végig csinálni. Nekem ez sok és túl véres is. Látom, hogy mennyire fáj Vicának. Nekem eddig mindenki azt mondta, hogy ez milyen szép, romantikus, hogy megszületik a lányom és láthatom. Én nem akarom látni. Már nem is hallja a biztató szavaimat. Mered maga elé és harapdálja a száját. Te egyből tudtad, egy vizes kendő az arcra, egy korty víz, ami benedvesíti a száját segít majd. Én meg csak álltam és néztem. Felesleges vagyok ide. Behívjam az anyukáját? Ez ilyen női esemény, ugye?

-Hallgattam. Az egyik fülemmel az apára a másikkal az anyára koncentráltam. Érdekes volt, hogy az eddig olyan választékos, szép, különleges szavakat alkalmazó filozófus most mennyire egyszerű és rémült. -Márk, tudnod kell, hogy a szülés fájdalommal jár. Segíthetünk, enyhíthetjük különféle módszerekkel, pozíciókkal, de elmulasztani nem tudjuk és nem is szabad. Hiszen akkor Vica nem tudná világra hozni  a kislányodat. Hidd el nekem, egyetlen hasznos fájdalom van a világon és ez a szülési fájdalom. A vértől ne ijedj meg. A méhszáj tágulása miatt az a mennyiségű vérzés, amit most Vicánál látsz teljes mértékben normális, élettani. Biztos lehetsz benne, nem véletlen, hogy téged szeretne a szülésnél maga mellett tudni. Olyan kapcsolat van kettőtök között a látottak alapján, hogy bármilyen nehéz helyzetben is legyen a párod, te vagy az, aki erőt ad neki. Csupán a jelenléteddel is sokat segítesz. Itt vagy és számíthat rád. A társa vagy és közös a célotok. A kis Léna.  Mikor bejöttünk megmutattam, hogy hol van az apás öltöző. Kicsit ülj le kint, fújd ki magad, és ha még mindig úgy érzed, hogy ez sok neked, semmi probléma. Biztos vagyok benne, hogy ezt Vica is megérti. 

Így egyedül tértem vissza a kismama mellé. Vica nem értette, hogy most mi történik. Elmondtam neki, hogy Márknak egy kis friss levegőre van szüksége. Éppen, hogy befejeztem a mondatom a Doktor is megérkezett.

-Jó napot kívánok, kedves Vica. Mi a helyzet? Hogy van? Úgy hallottam székelési inger is van már. Csak nem szülni készül? -Vica csak bólintott, helyeselt vagy éppen pislogott egyet, kettőt. -Ne haragudjon, biztosan a szülésznő is vizsgálta már a méhszáját, de én is megnézem, hogy tudjam hogyan is állunk. - Vica összerezzent. Itt a fájdalom és még a vizsgálat is. Szó nélkül viselte, de arcán láttam, azt kívánta bár vége lenne már. -Nah kérem szépen. Várunk egy fájást és szemet, szájat becsukva ide nyomunk. Vica, mintha székrekedése lenne. Jó hosszan, kitartóan. Majdan levegőcsere és újra kezdjük. Értette?

Miközben Vica pocakját érintettem, láttam egy alak állt meg az ajtóban. Márk közeledett és intett egyet, felkészült, hogy apa váljék belőle. Az éppen fájásra váró fiatal lány biccentett majdan mosollyal viszonozta férje jelenlétét. Pár fájással később én a helyemre kerültem, készen a szülésvezetésre, Vica a nyomásra, Márk pedig a nagy pillanatra.

-Szervusz Léna. Üdvözöllek a világunkban kicsi lány. -Köszöntöttem körünkben a 2,5 kg-os ráncos kisembert. Éles hanggal tudatta szüleit, hogy minden a legnagyobb rendben és innentől kezdve ez a hang jelzi majd akaratát. Ekkor Vica összes fájdalma egy szempillantás alatt elmúlt, az eddig bent rugdosódó baba most már idekinn kapálózott. A kislánya látványától Márk szeme könnybe lábadt. Csókkal, öleléssel mutatta ki háláját Vicának. Remegő hanggal súgta oda. -Köszönöm neked ezt a kislányt Vica. Szeretlek.

Márk pár nappal később egy levelet hagyott hátra nekem, amiben a következő állt.

"Kedves Edit. Köszönöm szépen, hogy elmondhattam a félelmeimet, aggodalmaimat, kétségeimet. Köszönöm, hogy kispadra ültettél mikor láttad  szünetre van szükségem. Köszönöm, hogy segítettél megértetni, nem az a lényeg, hogy mit csináltam vagy mit nem hanem az, hogy ott voltam és biztattam Vicát. Köszönöm, hogy segítettél Lénának, hogy megszülethessen és így nekünk is, hogy szülőkké válhassunk. Ma három napos a "nagylány" és én három napja szüntelenül újragondolom a szülőszobán történteket. Azóta más színben látom a szülést. Még mindig ijesztő. Viszont általa váltam apává. Már három napja csodálom a feleségem, hogy ennyi alázattal, kitartással, hittel csinálta végig. Nélküled én és Vica is feladta volna már a legelején. Még mindig nem hiszem el ezt az érzést. Edit nem tudom elégszer elmondani, leírni, hogy KÖSZÖNJÜK neked, elsősorban Lénát, másodsorban az élményt."